Másodszor visszatérni már nem volt annyira furcsa. A szédülő érzés ismerősnek tűnt, de kevésbé hatott meg, mint amikor először tapasztaltam. Egy hosszú pillanatra elsötétült körülöttem minden, aztán ismét ott voltam 1995-ben. A Lánchíd utcán, éjszaka.
Először a zsebemhez kaptam, megvan-e még a síp. Ott volt. Aztán eszeveszetten rohantam, egészen hazáig. Felszaladtam a lépcsőn, még a liftre sem vártam. Anya és apa már aludtak, de én kirángattam őket az ágyból. Magamhoz öleltem mindkettőt, és csak sírtam. Azt hitték, valami bajom van. Vagy fejbe vertek a Bokros tüntetésen, merthogy az ő életükben éppen onnan jöttem. De én nem magyarázkodtam. Mit mondjak nekik? Örülök, hogy ismét itt vagytok? Miután az én életemben legutóbb malacokkal laktatok Békésben, mert eltőzsdéztem a lakásotokat?
Két hétig olyan beteg voltam, hogy fölkelni is alig bírtam. Csak az ágyat nyomtam, és nagyon jól esett, hogy anya meg apa ennyire aggódott értem. Bejöttek a szobámba, teát meg vacsorát hoztak, tálcán. Leültek az ágyam szélére, és jókat beszélgettek velem. Épp úgy, mint gyerekkoromban. Őszinte, igazi szeretet sugárzott belőlük, és én azt gondoltam, ha másért nem, hát ezért érdemes volt újraélnem ezt a pár napot.
Az egyetemre két hét után mentem be először. Amikor megláttam a Pintyő Sanyit, nagyon megijedtem. Most mit gondolhat rólam? Eljátszottam a pénzüket… De aztán rájöttem, hogy neki maradt még elég, és végül is ha jobban belegondolok, az ő apja vette el az én szüleim lakását. Na ezen aztán nagyon felhúztam magam, és morogva álltam elé.
‑ Most jól érzed magad? ‑ kérdeztem szemrehányóan.
De a Sanyi csak nézett vissza rám buta szemekkel, és ennyit kérdezett:
‑ Ismernem kellene téged valahonnan?
Hát persze! Én marha! Honnan ismerne, amikor korábban sosem találkoztunk? Csak azért lettem vele jóban a legutóbbi életemben, hogy pénzhez jussak! Ez azért megnyugtatott. Kicsit megkönnyebbülve néztem körbe a sok egyetemistán, akik rám sem hederítettek. Mennyiük pénzét játszottam el, te jó ég! És most nem akarnak meglincselni, vagy visszakérni a pénzt? Mintha mi sem történt volna…?! Hát ilyen egyszerűen működik ez? Az ember csinál valami nagy gázt, aztán megfújja a sípot, és nemcsak a múltba tér vissza, de mindent elfelejtenek neki?
Ettől újra erőt nyertem. Végül is mindegy, hogy mit csináltam. A síppal együtt az már a múlt. Senki sem emlékszik rá rajtam kívül, talán meg sem történt az egész.
Hazasiettem anyáékhoz, és ismét jól éreztem magam. Nem volt semmi különös. Egyszerűen csak jól éreztem magam az otthonunkban, a szerető családban. Mintha már nem nyomasztottak volna a múlt árnyai. És már tudtam azt is, mi az, amire igazán szükségem van. Hogy mit fogok máshogy csinálni ebben az életemben.
Kép: Toyday