1999-et írtunk, és én már négy éve éltem a harmadik életem. Az emberek egyre inkább az új évezred lázában égtek, csodát, világvégét, és ki tudja még mit várva. De engem ez nem igazán érdekelt. Tudtam, hogy nem lesz világvége, vagy bármi szokatlan. Egyszerűen egy új napra ébredünk majd 2000. január elsején, aztán az élet megy tovább. De itt még nem tartottunk. Ebben az életben még nem.
Május volt, és kézen fogva sétáltam Mónikával a Bem-rakparton fújdogáló, langyos szellőben. A tél után új erőre kapó, aranyszínű Nap bársonyos sugarai ezernyi apró csillámként tükröződtek a Duna zöldeskéken játszó vízében. Szerelmes párok, csakúgy mint mi, egymás vállára borulva gyönyörködtek a kedvetlen, téli Budapest újjászületésében. A rakpartot élettel megöltő, apró madárkák vidáman daloltak az ezerszínű virágokba borult fákon. Utáltam őket.
Ahogy utáltam mindazt a nyálat, amit ebben az életemben az elmúlt négy évben sikerült magam köré építenem. De lássuk akkor ezt elölről.
Amikor ’95-ben újrakezdtem, immár a harmadik életem, akkor azt hittem, végérvényesen rájöttem, hogy miért érdemes élnem. Apa és anya szeretete, amikor Buenos Aires-i száműzetésemből hirtelen visszacsöppenve, mindent elfelejtve újra átölelhettem őket, megmutatta nekem az igazi boldogságot. Hogy legalább még egyszer megtapasztalhattam mindezt azok után, amit velük tettem, annyira kristálytisztává tette nekem azt, amit szépnek és kívánatosnak hittem az életről, hogy nem is gondolkoztam tovább. Valódi érzelmekre, szeretetre van szükségem. És mivel az ember nem maradhat örökké a szülei mellett, eldöntöttem hát, egyetlen dolgot fogok keresni. Az igaz szerelmet.
Azért ez sem ment olyan könnyen. Régen elfelejtettem már, milyen is lehet az igaz szerelem. Nem is tudom, volt-e benne részem valaha. Talán nem. Mert Era volt az egyetlen, akivel két hónapnál tovább együtt voltam, mindkét életemet számolva. De hogyan nevezhetném szerelmemnek azt, aki a végén a legjobb barátommal hagyott el? Szóval még azt sem tudtam, hol induljak el. Milyen lányokat keressek egyáltalán? Merthogy azok a csajok, akikkel első életemben Era előtt lógtam, úgy tűnt, hogy elég jól érzik magukat a felületes kapcsolataimban. Ez nekik elég is volt, nem kerestek mást. Második életemben a nőkben pedig csak a szexet kerestem, ők bennem pedig a pénzt. Ezzel így meg is találtuk mindig, amit kerestünk egymásban. Nem is panaszkodtam én sem rájuk, meg ők sem énrám, többnyire.
De az igaz szerelem valami más lehet. Valami csodás, amire legszebb álmaiban vágyhat az ember. Amikor nem a pénzedért, és nem a pillanatnyi passzióért van veled valaki. Valaki, aki nem hagy el soha, senkiért. Ezt az érzést szerettem volna megismerni, de nem tudtam hogyan. Még arra sem volt ötletem, mit mondanék egy olyan lánynak, akivel az igaz szerelmet keresem. De azt már tudtam, hol találhatok segítséget!
Másnap az első utam egy újságárushoz vezetett. Romana, Júlia, Tiffany, Bianca, mindet megvettem, amit csak találtam. Az újságárus nem tudom mit gondolhatott rólam, de megmondom őszintén, nem is érdekelt. Hazavittem mind a tizenegy füzetet, és égtem a láztól, hogy magamévá tegyem mindazt a tudást, ami bennük van.
Először azért kicsit hülyén éreztem magam, amiért ilyeneket olvasok. Csak akkor vettem elő őket a szobám rejtekében, amikor anyáék nem voltak otthon, vagy az igazak álmát aludták. Eleinte igazából nem is értettem, mi volt azokban a füzetekben. Olyan volt nekem ezeket olvasni, mintha valami marslakó élettörténetét kellett volna tanulmányoznom. Annyira távol állt tőlem ez az érzelgős világ, mint még semmi korábban. Persze a szexjelenetek bejöttek, némelyikben öregem olyan leírások voltak, hogy az egy irodalmi pornófilmbe könnyen beillene, de a nyálat nem bírtam. Eleinte.
Lassan aztán eggyé váltam ezekkel a füzetekkel. Amikor csak tehettem, azokat olvastam, és néhány hónap alatt megértettem, hogy mit keresnek benne a szereplők, a lányok. Az igaz szerelmet, csakúgy mint én. Megértettem különös vágyukat valami földöntúli boldogság iránt, amit csak a kedves karjaiban lelhetnek meg. Megértettem vágyukat az izmos, kidolgozott férfitest iránt, ami csak hozzáadódott az érzelmek kavalkádjához. Nem testi vágy volt ez igazából, csak a lelki kapcsolat kiteljesedése, amikor a szeretett férfival való érzelmi egyesülés csak teljesebbé és igazabbá válik azáltal, hogy a testük is eggyé olvad. Persze ne aggódj, buzi azért nem lettem.
Decemberre aztán elég füzetet olvastam el ahhoz, hogy szellemembe ivódjon az igaz szerelem minden rezgése. Készen álltam, hogy meghódítsam a női nemnek azt a részét, amelyet előző életeimben oly igaztalanul elkerültem, és megtapasztaljam a valódi boldogságot.
Kép: Aha-Soft