Nemzeti ételekkel foglalkozó gasztroblogomban nemrég elkészítettem az egyik legismertebb közel-keleti mártogatós ételt, a babaganust.
Amikor azonban a receptet elkezdtem írni, egyfajta skizofrén állapotba kerültem. Keresőoptimalizáló énem és gasztroblogger énem komoly konfliktusba kerültek egymással, amit úgy gondoltam, itt most feloldok.
A babaganus padlizsánkrém helyesírásának problémája
Az alaphelyzet – részben tények, részben a véleményem
A babaganus egy arab-közel-keleti eredetű padlizsánkrém. Maga a szó is arab, az eredeti helyesírása így néz ki: بابا غنوج.
De mivel ezt nagyrészt senki sem érti itthon és a nyugati világban, ezért valahogy le kell írnunk. Na most az étel még nálunk is jobban elterjedtebb az angolszász világban, sőt, arrafelé nagyrészt a padlizsánkrém egyetlen megfelelője. Angolul leírva ez az arab szó pedig valahogy így néz ki: baba ghanoush [ejtsd: babaganus vagy bábágánus].
Mi magyarok nem annyira szeretjük a külföldi kajaneveket, ezért török padlizsánkrém, arab padlizsánkrém, vagy egyszerűen csak padlizsánkrém néven fut nálunk leginkább. A tájékozottabbak ismerik az eredeti nevét, de az elangolosodó világ egyik bizonyítékaként erre leginkább baba ghanoush formában hivatkoznak. A weben található magyar nyelvű receptek is szinte kivétel nélkül így emlegetik.
A magyar helyesírás véleményem szerint egy feleslegesen túlbonyolított, és néhány akadémikus kivételével egészen biztosan legalább részben helytelenül használt szabályrendszer. Sokszor egymásnak akár ellentmondó, teljesen fölösleges és a mindennapi boldogulásunk szempontjából értelmetlen szabályok halmaza. Ezzel lényegében csak a mi pénzünkből (értsd: adó) élő kutatóknak adva újabb és újabb, valós társadalmi vagy gazdasági hasznot nem hozó feladatokat, illetve némi csámcsognivalót az olyanoknak, akik egy betű elírásába szeretnek a legjobban belekötni.
A probléma
Pestiesen szólva: hogy a francba írjam akkor?
A megoldás
Nem vagyok egy fejemet-a-földbedugom és majd művészkedek egy jót magamnak típusú ember. Az a véleményem, hogy ha valamit írok, azzal kommunikálni akarok. Márpedig a kommunikációhoz másik fél is kell, hiába szemetelem tele a kibertért mindenféle bitekkel és bájtokkal, ha azokat soha nem olvassa senki. A modern író egyik legjobb békés fegyvere pedig a keresőoptimalizálás, sajnálom. Olyat írj, amire szükség van, magyarul, amire keresnek.
De, a magyar helyesírás szabályai viszonylag egyértelműen szabályozzák ezt a témát, arab szót nem angolosan írunk. Pont.
Babaganusra nem keresnek az emberek, baba ghanushra igen. Akkor mit csináljak?
Átolvastam ezt a gyönyörű szabályrendszert. Lehetőleg és kifejezetten annyira ügyesen van megírva, hogy ha jobban belemélyed az ember, akkor rájöjjön, hogy még véletlenül sincs egyértelmű válasz a kérdésre. „Általában”, „bizonyos meghatározott esetekben” és hasonló okosságokat csempésztek bele a „bölcsek”, így bármit írsz, beleköthetnek, és később bármit meg tudnak magyarázni.
Na de lényeg a lényeg. Amit az iskolában tanítottak, és amit a józan paraszti ész is diktál: ha magyarul beszélünk, írjunk is magyarul. Nálunk nem kell az es után hát tenni ahhoz, hogy azt a szép susogó hangot leírva megkapjuk. Egyszerűen s, és mindannyian tudjuk, mire gondolunk. Magyar Helyesírás Szabályzata, 218. pont alapján ez a padlizsánkrém nekem kérem szépen babganus, és így is ejtem. Egyébként meg egy arab étel, amit nagyon szeretek. És ha majd angolul írok, akkor persze baba ghanoush lesz, és ezzel nem lesznek majd identitási problémáim.
Ami pedig a marketing részét illeti, vagyis hogy azért olvassák is a receptemet, hát más megoldást találtam. Bízom abban, hogy értek annyira a keresőoptimalizáláshoz, hogy egy-két teljesen rendben lévő trükkel ez a babaganus vagy baba ghanoush recept éppen úgy elő fog jönni a keresőben az angol, mint a magyar írásmódra. 😉