A szendvics és a használt autó

Egész este olyan vagyok, mint akit fejbe ütöttek. Bajom van mindennel és mindenkivel. Nem jól érzem magam, hagyjatok már békén! Legszívesebben aludnék reggelig. Vagy talán még a holnapi napot is átaludnám, mert ha a holnap reggel ugyanolyan lesz, mint a ma este, akkor én bizony soha többé nem szeretnék felkelni!

Emlékszem, amikor jöttem haza a bevásárlóközpontból, már mindenki engem utált. Tele volt az út barmokkal, akik egyrészt olyan hülyék voltak, mint amiket a világ még nem látott, másrészt meg mindegyik csak azon dolgozott, hogy velem kitoljon! Az egyik átment előttem a piroson, a másik meg majdnem belém jött. Volt egy, amelyik nem akart maga elé beengedni! Meg az a gyalogos is, amelyik lelépett elém a zebrán! Elképesztő!

A bevásárlóközpont is tele volt ma ilyen hülyékkel. Sőt! Csak ilyen hülyék voltak mindenhol! De mi történt ma? Ennyire nem szoktam én levertnek érezni magam. És délelőtt még tök jó kedvem volt. Igazán jól éreztem magam. Még délben is. Amikor behajtottam a parkolóba, még akkor is. Csak éhes voltam egy kicsit, de egyébként minden rendben volt.

Éhes…? Hú… Azt hiszem, rájöttem mi történt. Az nem lehet! Neeee! Attól a tíz másodperctől érzem ilyen szarul magam?

Szóval éhes voltam, így amikor feljöttem a parkolóból a mozgólépcsőn, kiszúrtam az első helyet, ahol kaját árulnak. Egy Fornettis volt, ami nem a kedvencem ugyan, de az éhség nagy úr, és nem volt kedvem járkálni hogy jobbat keressek. Odamentem az üzlethez, körbejártam a pultot, hogy megtaláljam mi az, amit a legjobban kívánok. A jobboldali hűtőben megakadt a szemem a csinosan becsomagolt szendvicseken. Amolyan előregyártott fajták voltak, amik tudom: hulladék műanyaggal körítve, de akkor éhségemben annyira jól néztek ki!

– Egy sonkásat kérek   mondtam az eladónak a szendvicsekre mutatva.

– Szalvétát itt talál hozzá –  intett maga elé kedvesen. –  Jó étvágyat!

Megköszöntem, és elhoztam a szendvicset a pulthoz, hogy végre megehessem.

Isten látja lelkemet, én tényleg akartam, hogy ízlen az a szendvics. Igazán akartam! Annyira éhes voltam, és annyira akartam nem az lenni, és az a szendvics volt az, ami ebben segíthetett. Én akartam, hogy az a szendvics jó legyen! De hát kicsit savanyú volt, kicsit zöld volt, meg még vizes is. De azért még lenyeltem a negyedik falatot is, mert akartam, hogy jó legyen az a szendvics.

Aztán már nem arra gondoltam, hogy jó legyen, hanem hogy én nem akarom megbántani az eladót. Mégis, ki az a hülye, aki előre csomagolt szendvicset vesz, és utána még reklamál?! Fogom a szendvicset, kidobom a kukába, és mintha ott sem lennék, elsomfordálok. De az egész üzletben én voltam egyedül, két méterre az eladótól. Ugyan hogyan tehetném azt meg, hogy láthatatlanul eltűnök? Na, mindegy, akkor itt az ötödik falat.

A hetedik falat már egészen kicsi volt. Már csak tehetetlenségemben ettem. Nem tudok mit tenni, oda kell mennem az eladóhoz, és elmondani neki, hogy a szendvics, amit adott bizony romlott. Savanyú, zöld és szar. Ez nálam romlott. Na mindegy, még egy falatot eszem, hátha az már rendben lesz. De ha nem, akkor tényleg odamegyek és visszaadom.

A nyolcadik falat is savanyú volt. Nem volt mit tenni, megfordultam, és szendviccsel a kezemben odaléptem az eladóhoz.

– Elnézést, de szerintem ez a szendvics romlott.

– De uram, ez a szendvics ma reggel érkezett! –  válaszolta a hölgy, és a szemében csillogó, lenéző mosoly ezt eképp tolmácsolta:  – Ugye nem gondolja, hogy én komolyan veszem az ön hülyeségét?!

– Értem hölgyem –  és itt már felbátorodtam, mert éreztem, hogy igazam van – , de nézze meg: ez a szendvics zöld, savanyú, és ma jár le a szavatossága. Lehet, hogy reggel jött, de ez a szendvics akkor is romlott.

A hölgy se szó se beszéd, odacsattogott a pénztárgéphez, látványos és hangos mozdulatokkal kinyitotta a fiókot, kiszámolta az 590 Ft-ot, amibe a szendvics került, szó nélkül a pénztárgép tetejére tette – vegyem el, gondolom ezt akarta mondani –, majd amilyen csattogással jött, ugyanúgy zárta a pénztárgépet és távozott.

Akkor én miért is érzem igazából rosszul magam? Meghallgatták a problémámat? Meg. Visszakaptam a pénzem? Vissza. Meg lettem károsítva anyagi vagy üzleti értelemben? Nem. De hát akkor miért is érzem ennyire rosszul magam?

Egyrészt én éhes voltam és enni mentem abba a boltba, nem vitatkozni. Tehát ha az eladó ad nekem egy zacskó pogácsát és két mosolyt hozzá, akkor azt is boldogan elfogadom a romlott szendvicsért cserébe. Másrészt a hölgy mindennek nézett, csak embernek nem. És persze ha embernek nem nézett, akkor igazából vevőnek sem, mert hát mi az a vevő, ami nem ember?!

De a címben van egy használt autó is. Az hogy jön ide? Azt vezették az engem utáló barmok az utcán hazafelé a szendvicses sztori után?

Nem.

Egy barátom használtan vett autójáról kiderült, hogy eladáskor igencsak elszámolták a benne lévő kilométereket. A 40 000 km feliraton a 4-es helyére véletlenül egyes került. Elírták, megesik. Mindegy hogyan, de a barátom számára ez bizonyíthatóan kiderült. Ő pedig ügyvédeket fogadott, igazolásokat szerzett be, fente az újságíró ismerősei tollát a leleplező cikkekre, és elhatározta, hogy a kocsi árának a dupláját perli vissza. Szóval csillogott a korrekt vevői magatartás a szemében.

Aztán – ügyvédekkel, igazolásokkal, újságírókkal és még ki tudja micsodákkal a háta mögött – visszament a kereskedésbe, hogy megkapja az autó árának a dupláját.

A kereskedésben őszinte mosollyal fogadták, és a legelső mondatuk ez volt:

– Elnézést kérünk.

És ekkor mintha valami megtört volna a barátomban. Alábbhagyott a tűz, kiveszett a csillogás. Már nem volt annyira fontos, hogy harcoljon. Talán már csatát is nyert?

Miután elnézést kértek, a kereskedésben kivizsgálták az ügyet. Ezután elmondták a barátomnak, hogy milyen a használt autó piac, és mennyire igaza van, és mennyire sajnálják, de ha ők minden eladott használt autóért az előző tulajra vetített garanciát is vállalnának, akkor már rég tönkre mentek volna a kártérítésekben és nem lennének a piacon, és a barátom sem tudott volna tőlük ilyen jó áron autót venni. Megmutatták neki a szerződést is, amiben aláírta, hogy bizony elfogadja: az autó kilométerállása csak tájékoztató jellegű, és nem lehet reklamáció alapja. És persze nehogy rossz szájízzel távozzon, felajánlottak neki 80 000 Ft kártérítést, ebből 50 000 Ft-ot náluk levásárolható bón formájában. Az egész nem volt több, mint az autó értékének 5%-a.

Csak én jegyzem meg, ugyan mire megy az ember 50 000 Ft bónnal egy használtautó-kereskedésben? Ez nem csak arra jó, hogy legközelebb is ott vásároljon?

Na mindegy. Amikor a barátom ezt elmesélte, én megkérdeztem tőle:

– És mi van a perrel, az újságcikkel meg az ügyvéddel?

– Tisztességesen megegyeztünk, elégedett vagyok. És különben is   tette hozzá  , szerinted van még egy olyan korrekt használtautó-kereskedés Magyarországon, aki egy ilyen esetben szó nélkül ad 80 000 Ft kártérítést?!

– És mit csinálsz az 50 000 Ft bónnal?

– Beszámíttatom a következő autómba, amit náluk veszek!

Én ilyen céget szeretnék. Ahol a vevők így távoznak, ha bajuk van!

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

css.php
Print