Kocsis Hajnalka

Hajnibaba maga volt az érzékiség. Szőke göndör fürtjei játékos keretet rajzoltak halvány, törékeny porcelánt idéző arcocskája köré, szívbemarkolóan ragadva meg a legzordabb férfi tekintetét is. Nekem is először az jutott eszembe, de jó lenne ezt a lányt megdöngetni, de aztán emlékeztettem magam, miért is élek most éppen. Szerelemért, igaz érzésekért.

Hajnibabát az egyetemi karácsonyi rendezvényen láttam meg. Nem a Közgázon, hanem a professzori esten a Műszakin, ahová apa vitt magával. A szőke tündér forró rumpuncsot kortyolgatott egy cicás bögréből, és ahogy ott állt a buli háttereként szolgáló színes fények játékában, tudtam, hogy csak énrám vár.

Már messziről kiszúrt, mint minden más férfit. Angyali tekintete hűvössé vált, és fejét azonnal elfordította. Később azt is megtudtam, hogy miért volt ilyen gyanakvó és elutasító a férfi nem minden tagjával. Élete szerelme, az egyetlen fiú, akinek odaadta magát még a gimnáziumban, a saját szomszédjával csalta meg, amikor egyszer nem találta otthon. Ez elég volt ennek az angyali teremtésnek, hogy a férfinemet egy életre kizárja a szívéből. Vagy legalábbis ezt szerette volna.

‑ Olyan ez a mennyei rumpuncs a hidegtől átfázott testnek, mint a Karácsony meghitt ünnepe a kegyetlen világ viharaitól megtépázott léleknek. ‑ Ez én voltam. Így indítottam Hajnibabánál, miközben észrevétlenül egyik kezemből a másikba és vissza próbáltam rakosgatni a vékony műanyag poharat, amibe a forró puncsot öntöttem.

Hajnibaba egy ideig furcsa fintorral nézett rám. Tetőtől talpig felmért, aztán elmosolyodott, és csak annyit kérdezett:

‑ Hol tanultad ezt a szöveget?

Elmeséltem neki furcsa vonzalmamat Romanához, Júliához, Tiffanyhoz, Biancához és a többi szerelmes füzethez.

‑ Azóta olvasom ezeket, hogy életem szerelme két éve elhagyott ‑ tettem hozzá. Ez persze így szó szerint nem volt igaz, de ott és akkor jól jött ki. ‑ Azóta próbálok mélyebbre férkőzni a női lélek csodálatos titkaiban.

‑ Nem gyakori, hogy egy fiútól ilyet hall az ember.

‑ Nem is nagyon beszélek róla. Tudod, ezt én inkább cikinek érzem. Nem is tudom, neked egyáltalán miért mondtam el. Valahogy úgy éreztem, te az a lány vagy, akivel lehetek őszinte.

‑ Nincs ebben semmi kivetnivaló. Ne érezd magad egy pillanatig sem zavarban azért, mert ilyeneket olvasol. Talán könnyebb lenne az élet, ha más férfiak is megpróbálnák néha megérteni a női lelket.

Hajnibaba ekkor mosolygott rám először őszintén. Be kell vallanom, elolvadtam tőle. Innentől már tudtam, hogy az enyém lesz. De talán ugyanakkor meg is pecsételtem kettőnk sorsát, negatív értelemben. Mert azt is be kell vallanom, hogy ott, helyben levetkőztettem a szememmel. Egész este csak egyetlen gondolat lebegett előttem, hogy ágyba vihessem. Szikrázott az agyam, és minden porcikám a pillanatra gondolt, amikor egymáséi leszünk. Testileg. Márpedig ez nem feltétlenül az a hozzáállás, amit az igaz szerelemről az ember elgondol.

De a kapcsolatunk ennek ellenére nagyon szépen indult, hamar egymásba habarodtunk. Könnyen megértettük egymást, szinte kitaláltuk a másik gondolatát. Hajnibaba örült, hogy végre egy valódi lelki társra talált. Persze ne gondold azt, hogy egy lány azért mert érzéki, még prűd. Ő nem volt az. Lassan engedett magához ugyan, de nem akart szűzi életet élni vagy efféle őrült ötletek. Egyszerűen időre volt szüksége, hogy tudja, akinek a testét adja, az a lelkét is fogadja társául.

És én ezt tettem. Sülve-főve együtt voltunk, és nagyon boldogok voltunk. Olyan érzésekkel ajándékozott meg az ágyban is, amilyenekről korábban nem is tudtam. A szex nem volt különösebben kreatív vele, de az érzés, hogy nem csak a tested adod a másiknak, hanem teljes egészében egymáséi lehettek, tényleg beteljesüléssé emelte az orgazmust. Sokszor órákon át feküdtünk utána egymás karjaiban, és csak örültünk annak, hogy együtt lehetünk.

Aztán mégis vége lett. A testi vágy talán túlságosan eluralkodott rajtam, és egy idő után kezdtem unni a csodás együttléteket. Mert minden tökéletes volt, csak hát az ember néha vágyik egy kis változatosságra. Én legalábbis így voltam vele. Na semmi rosszra ne gondolj, mert tényleg bele voltam habarodva abba a lányba. Nem is néztem más nőre. Csak hát vele akartam egy kicsit színesebbé tenni a légyottokat.

Hajnibaba porcelánarca paprikavörös lett, amikor megpróbáltam rávenni, hogy csináljuk hátulról. Nem csak úgy simán hátulról, hogy ő hason fekszik én meg jövök, hanem úgy igazán hátulról. Nem akarom ezt most szó szerint mondani, de biztos érted miről beszélek. Tudod, amióta megtapasztaltam az életnek az érzéki oldalát is, már nem írok vagy mondok olyan szavakat, hogy segg.

Nem tudom, min húzta fel magát. Hiszen semmi rosszat sem akartam, csak egy kis változatosságot. Én attól őt még ugyanúgy szerettem, sőt. Nekem attól még ugyanannyira fontos volt az igaz szerelem, amit először tényleg csak vele tapasztaltam meg. Mindenesetre nem hogy hátulról, de sehogy sem kaphattam már meg azután. Magára kapta halvány rózsaszín blézerét, és elviharzott.

‑ Tudhattam volna. ‑ Ezek voltak az utolsó szavai. A szobámból léptetett hevesen a bejárati ajtónkhoz. Igazából nem tudtam rá haragudni. Hajnibaba, életem első igaz szerelme még dühösségében is ártatlannak látszott. ‑ Minden férfi kutyaütő. Nincs nektek lelketek, nem vagytok ti erre a világra valók!

Nem láttam többé, nem is hallottam róla. A telefont nem vette fel, a szüleivel letagadtatta magát, a leveleimre nem válaszolt. Összetörtem. Egy élet, a legújabb életem terve ment füstbe. Azt gondoltam, biztos voltam benne, hogy az igaz szerelem számomra elérhetetlen.

De a sorsnak most is más tervei voltak.

Kép: Everaldo Coelho, findicons.com

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

css.php