Ez eléggé ledöbbentett. Mármint hogy kitaláljam, mit kezdjek az új életemmel. Nem volt annyira könnyű, mint aminek elsőre gondolnád. Mint amikor az ember áll a cukrászdában, és nem tudja, melyik süteményt válassza. Mind szép, mind jó, és bármelyik is lesz, tuti jó lesz, de az, hogy ott a sokféle és választani kell belőlük, inkább nehézzé teszi a helyzeted. Most akkor mi legyek? Kukás, villanyszerelő, vagy esetleg miniszter?
Mindenesetre hazamentem, lefeküdtem az ágyamra, és elkezdtem gondolkozni. Hol szúrtam el a múltkor? Mit kellene máshogy csinálnom ebben az új életben?
Erával nem jövök össze, jutott először eszembe. Nem szeretnék még egyszer beleszeretni, hogy aztán megint ott hagyjon. Belőlem hülyét ne csináljon még egyszer! Legalább ebben az életben ne! De hol van az még? Vele csak 2004-ben találkoztam, az még kilenc év. Ez egy kicsit elbizonytalanított. Csak nem fogok kilenc évig tétlenül ülni?
De nem jutott eszembe semmi több. Mit csinálnék másképp? Mindent? Azt nem lehet. Egyáltalán, azt sem tudtam, mi dolgom van másnap. Mit csináltam tizenkilenc évesen? Egyetemre jártam, a Közgázra, ez biztos. De van-e holnap órám? Honnan tudjam? Régen volt már… Aztán eszembe jutottak az egyetemi évek. Bejártam ha tehettem, elvégeztem becsülettel, de különösebben nem voltam jó tanuló. Akkor ezen az egy holnapi napon nem múlik semmi. Nem megyek be, döntöttem el.
De a kisördög ekkor megszólalt a fejemben. Vagy a kisangyal. Talán ezen kellene változtatni? Jól kellene tanulni? Ez lenne az, amiért ismét tizenkilenc éves lettem? Strébernek lenni meg ilyesmi?
Hát nem is tudom. Annak azért úgy nem sok értelme lenne. Végül is abból nem lett semmi bajom, hogy nem voltam jó tanuló. Utána már senki sem kérdezte, mit tanítottak nekem. Csak a papírt nézték. Az meg úgyis meglett, mármint a diploma. Egyszer már megcsináltam, az előző életemben. Nem is erőlködtem sokat hozzá így visszagondolva. Akkor csak nem okozhat gondot ebben az új életben sem?! Ettől rögtön jobban éreztem magam, és már biztosan tudtam, hogy stréber most sem leszek.
De akkor hol rontottam el? Mit kellene mégis másképp csinálnom? Mi történt az előző életemben? Mi vezetett oda, amiért végül megfújtam azt a sípot? Csak rá kellene jönnöm valahogy, különben mi értelme lenne, hogy megint végigszenvedjem ezt a tizenhat évet? Mit csináljak most másképp? Becsuktam a szemem, és megpróbáltam felidézni a múltat. Vagy a jövőt. Vagy hogy is mondjam ezt, de érted mire gondolok. Az elmúlt tizenhat évet, ami most következik, de én már megéltem egyszer.
Az emlékek jöttek, és egyáltalán nem úgy tűntek, mintha a jövőt rejtegették volna. Én ezt már megéltem, biztos voltam benne. Láttam a képeket, hallottam a hangokat, éreztem a szagokat. Eszembe jutottak az emberek, akikkel majd csak később fogok találkozni. Eleven, hús-vér emberek, akikkel együtt nevettem, sírtam, ittam. De az csak nem jutott eszembe, hogy mit szúrtam el. Aztán elaludtam.
Kép: Tatice