Pintyő Sanyi

Azért azt nem könnyű az embernek elérni, hogy felnézzenek rá. A kezdeti lelkesedés persze megmaradt, csak azt nem tudtam, hogyan érjem ezt el. Igazából azt sem tudtam, hogy hol kezdjem.

Mert ugye volt ez az új életem meg minden, de hát attól önmagában még nem változott meg semmi. Aztán amikor már két hete éltem újra az egészet, de még mindig nem toltam a képem az egyetem felé azon az első pénteken kívül, apám elbeszélgetett velem. Hogyan gondolom az életem, miért nem járok be az egyetemre, és különben is… Na apa itt kezdett már egy kicsit keményebb lenni velem. Hogyan gondolom azt, hogy csak lógok egész nap, miközben az ő lakásukban alszom, az ő pénzükből eszek. Meg efféle dolgok, amiket apák mondanak a gyerekeiknek, ha kemények akarnak lenni.

Ekkor lett végleg elegem. Nem is emlékeztem ilyen vitára köztünk az első életemből. Bár akkor bejártam tanulni, az is igaz. Most meg már kezdődik a dolog, a saját szüleim is szekálnak tizenkilenc évesen. Hát éppen ez az, amiből elegem lett múltkor! Éppen ez az, amin változtatni akartam. Most meg már haza sem mehetek anélkül, hogy ne cseszegessenek? Ez így nagyon nem lesz jó.

És akkor jött az isteni szikra. A szüleim pénze, az egyetem, meg hogy mindenki engem cseszeget. Valahogy egy csapásra összeállt a terv. Hát persze! Tőzsdézni fogok!

Kiscsávó voltam én a kilencvenes évek végén az előző életemben, csak kívülről néztem, ahogy néhányan nagy lét akasztottak le a tőzsdén. De azért jól emlékeztem az arany évekre. Eszembe jutott Robi haverom, aki még a 2008-as válság után mesélte nekem, hogy azok voltak a szép idők. Mármint a ’90-es évek vége. Azt mondta, elég volt csak betelefonálnia a brókerének, hogy szüksége van néhány millióra. A bróker vett valami részvényt, néhány hét múlva eladta, és már meg is volt a pénz.

Ez kell nekem! Nagy lé, szép kocsi, jó nők! Akkor majd mindenki felnéz rám, akkor majd nem kell beállnom a sorba, hogy szívhassak, ahogy az emberek általában szoktak.

Már csak ki kellett találni a tervet. Mert ugye ahhoz, hogy az ember pénzt csináljon a tőzsdén, ahhoz valamicske induló zsé is kell. De nekem nem volt. Sose tettem félre semmit. Anyától akartam kölcsönkérni, de pont beütött a Bokros csomag, őt meg kirúgták a minisztériumtól. Szóval nemhogy tőzsdére nem volt pénzünk, de néha még kajára sem.

Na mindegy, azért nem keseredtem el. Tudtam, hogy lesz ez jobb is. És bár Bokrost utálták sokan, meg tényleg durva volt azért így még egyszer végigélni a csomagját, de én már tudtam, hogy majd jön a gazdasági fellendülés. Nekem meg arra van szükségem.

Elkezdtem megválogatni a barátaimat. A Kövér Tomival elvből nem beszéltem, az lenyúlta a csajomat az előző menetben. Még ha ő ezt nem is tudja. A Gabó, a Laci meg a többiek meg ugyan jó fejek, de alapvetően ugyanolyan értelmiségi családból jöttek, mint én. Márpedig ott nincs sok lé. Annyi meg semmiképp, hogy az ember gyorsan meggazdagodjon belőle. De a Közgáz tele van menő csávókkal, akik már húszévesen is milliókban gondolkoznak. Jóba kellett lennem velük. El kellett érnem, hogy a tőzsdebummra már a haverjuknak tekintsenek, és nyugodtan tudjak tőlük pénzt szerezni.

A dolog nem volt nehéz. Sőt, könnyebb volt, mint gondoltam. Eddig még nem tapasztalt önbizalmat adott az, hogy ha nem is részleteiben, de én azért már ismertem a jövőt. Na persze azt nem tudtam megmondani, hogy melyik részvény ára mikor megy fel vagy le – ki az az ökör, aki ilyenre emlékszik az előző életéből? –, de arra jól emlékeztem, hogy mikor szárnyalt a gazdaság meg mikor nem.

És úgy látszik, ezek a pénzes srácok meg rá voltak kattanva a jövőre. Tökéletes párosítás. Komolyan értékelték bennem, hogy magvas gondolatokkal tudtam kifejteni Magyarország meg a világ várható sorsát. Persze először hülyének néztek, amikor ’95 tavaszán például azzal jöttem, hogy csak 2004-ben csatlakozunk az Európai Unióhoz, de aztán a Pintyő Sanyi felkarolt. Azt mondta, bírja bennem, hogy ilyen határozott véleményem van, meg hogy az ő apja mindig azt tanította, hogy akkor tudsz elérni eredményt, ha szembe mész az átlagemberekkel. Márpedig az átlagemberek akkor meg voltak győződve, hogy néhány éven belül uniós tagok meg Kánaán leszünk.

Szóval én rendesen szembe mentem az átlagemberekkel, a véleményem mellett is kitartottam, a Pintyő Sanyi szemében ettől meg elég nagyot nőttem. És ez mondjuk nem is jöhetett volna jobbkor csak azon egyszerű oknál fogva, hogy a Pintyő Sanyi apja meg ultra gazdag volt.

Kép: Iconshock

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

css.php
Print